A statisztikák alapján a magyarok rengeteg energiát és pénzt pazarolnak el otthonaik fűtésére a többi Európai Uniós országhoz mérten, ami nem feltétlenül az emberek hibája, hiszen a hőszigetelt nyílászárók vagy az utólagos hőszigetelések kialakítása a legtöbb háztartás számára a támogatások ellenére is túl nagy extra költségnek tekinthető. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell minden esetben ilyen nagy befektetésekben gondolkodni ahhoz, hogy otthonunk rezsiköltségeit a fűtés tekintetében jelentősen csökkenthessük, lévén bizonyos esetekben elegendő lehet egy megfelelő redőny is ahhoz, hogy pénzt spóroljunk.
Egy megfelelően szigetelő alumínium redőny segítségével ugyanis még egy új típusú nyílászáró hővesztesége is legalább harmadával csökkenthető az időjárás függvényében, ami télen akár 5 százalékkal apaszthatja a fűtésre fordított energiaköltségeket. Ez egy kisebb lakásnál havi 20 ezer forint esetén már 1000 forint megtakarítás minden egyes hónapban, egy átlagos féléves szezonban tehát legalább 6000 forint plusz maradhat meg a zsebünkben, és akkor még nem is említettük a redőnyök olyan extráit, mint a nyári komfort, a vagyonvédelem vagy a betekintés elleni protekció.
Extra védelem a téli időszakban
Bár az olcsóbb műanyag redőnyök is megtámogatják nyílászáróink munkáját, azonban a szigeteléssel ellátott alumínium redőnyök még tovább fokozhatják ezt a hatást. Köztudott, hogy a fűtés során keletkező hőmennyiség jelentős része a födémen, a padlón és a nyílászárókon keresztül préselődik ki otthonunkból, de leginkább utóbbi jelent problémát – pláne korszerűtlen ablakok és ajtók esetén. Hogy miként képes egy főként a napsugarak elleni védelemre kifejlesztett redőny megtámogatni otthonunk szigetelését? Röviden úgy, hogy egyfajta speciális hőpajzsként viselkedik a nagy hidegben is!
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megfelelően felszerelt minőségi redőnyök képesek leeresztett állapotukban egy extra réteget vonni a nyílászárók elé. Ez nyilván megakadályozza a kitekintést, de mivel télen rendszerint korán sötét van, ezért teljesen mindegy, hogy félig vagy teljes egészében leeresztjük-e árnyékolóinkat, hiszen mindenképpen fel kell kapcsolnunk a világítást. A teljesen leengedett redőnypalást és az ablak között pedig így létrejön egy extra légkamra, mely lehetővé teszi, hogy a kinti hideg, és a benti kellemes meleg nehezebben találkozzon egymással, vagyis ellehetetleníti a hőcserét, ami az üvegfelületek miatt még a legmodernebb szigetelésekkel ellátott házakon is a leggyakoribb hőhíd.
Persze a redőnyök önmagukban nem elegendőek ehhez a folyamathoz, ha nem tudjuk megfelelően használni őket, ezáltal az időjáráshoz igazítva szükség lesz a dinamikus mozgatásukra ahhoz, hogy még tovább növeljük pozitív hatásukat. Napsütésben például engedjük be bátran a kellemesen melegítő napsugarakat, de amint sötétedni kezd, rögtön zárjuk az árnyékolókat a szigetelőhatás miatt. Ez a folyamat bár körülményes, ellenben egy motorizált alumínium redőnnyel könnyedén automatizálható!
Nem csak télen szigetelnek a redőnyök
Hanem nyáron is! A szigetelés szó hallatán sokan hajlamosak kizárólag a hidegre gondolni, de a globális felmelegedés miatt a nyári időszakban is rendszeressé váltak a szélsőséges melegek, ami ellen a redőnyök szintén védelmet kínálnak. Főként a jól szigetelt alumínium árnyékolók ugyanis teljesen leeresztett állapotban még az ablakig sem engedik el a napsugarakat és a nagy meleget, vagyis hiába van odakint tartós kánikula, otthonunkban a hőmérséklet könnyedén elfogadható szinten tartható, így értelmét veszti a klíma vagy a ventilátor használata.
Ehhez nyilván szükség van arra, hogy ez esetben is dinamikusan használjuk a redőnyöket, kombinálva a szellőztetéssel, tehát napközben, avagy a legmelegebb órákban tartsuk csukva az ablakokat és teljesen leeresztve a redőnypalástot, de amint odakint lehűlt az idő – például éjszaka –, akkor bátran álljunk neki szellőztetni, ami akár még tovább hűtheti lakásunkat. Ezzel a megoldással a téli költségcsökkentés mintájára nyáron a hűtésre fordított rezsiköltségeinken is tetemes összegeket spórolhatunk!